A kéthetes rendezvény részeként az első héten mindegyik résztvevő diák poszter prezentációt mutatott be. A második héten a „Brain Networks in Health and Disease” téma keretén belül a neurotechnológiák jövőjéről hallgattak előadásokat. Minden diák részt vett egy-egy projektben, a munka és a nyári iskola izgalmas előadásokkal zárult, és az év legjobb projektjeit díjazták. Székely Mihály debreceni hallgató előadását 2. díjjal jutalmazták.
A nyári iskola mellett a NeurotechEU szeptember 12-én és 13-án találkozót szervezett, hogy kidolgozza a NeurotechEU projekt második fázisának alátámasztására szolgáló ütemtervet. Ez alatt a két nap alatt a NeurotechEU konzorcium összes partnerének a neurotechnológia nyolc dimenziójával foglalkozó szakterületi szakértői, és meghívott külső szakértők gyűltek össze, hogy megvitassák az egyes dimenziókat.
A NeurotechEU Student Portraits interjú Székely Mihállyal.